JSN ImageShow - Joomla 1.5 extension (component, module) by JoomlaShine.com

Partnereink

www.vam.hu
 
 nagymama.hu
Kezdőlap
A zenekar erdélyi útja
2010. június 13. vasárnap 19:50
Idén negyedszer volt a Vámos Települések Szövetségének állandó vendége a Vám- és Pénzügyőrség Zenekara (hivatásos, egyenruhás fúvószenekar). A meghívó ezúttal Erdélybe invitált minket, pontosabban Vámosgálfalvára (Ganesti, Románia), ahol barátunk, Hám László, a Szövetség elnöke fogadott bennünket szívélyesen.
A kétnapos esemény a vámos nevű települések országos találkozója, mely immár hagyományosan felvonulással, ünnepi köszöntőkkel kezdődik, majd élő műsorral, a tagtelepülések művészeti csoportjainak bemutatkozásával, sporteseményekkel, szimbolikus faültetéssel, szoboravatással teljesedik ki a program. Itt minden résztvevő érezheti, hogy a vámosok „nagy családjának” tagja.
 
1.jpg
Bővebben...
 
Vámos Települések IV. Nemzetközi Találkozója Vámosgálfalván - Képgaléria
2010. június 10. csütörtök 18:45
 
A legkésőbb megérkező vámosatyai küldötség a következő üdvözlést hozta magával Gálfalvára
2010. június 09. szerda 21:29
Köszöntő a Vámos Települések IV. Nemzetközi Találkozójára

Tisztelt vendéglátóink, Kedves Vámosgálfalviak!

Kereskedők vagyunk, messze földről a MAGYARORSZÁGI, BEREG VÁRMEGYEI VÁMOSATYÁRÓL érkeztünk. Szeretettel, barátsággal, önzetlenséggel és reménnyel közeledünk. Amint áruinkat eladtuk, az árán reményt, önzetlenséget, barátságot és szeretetet vásárolunk, azt tapasztalva, hogy otthonainkban egyre több legyen a barátság a szeretet az önzetlenség és a remény.

Jól tudjuk, hogy egy hídon áthaladva vámot kell fizetni. A híd fenntartása, a felhajtók, az oda vezető utak karbantartása mindennapos munkát igényel, és költségei vannak. De örömmel fizetjük meg a hídvámot, mert ezt a hidat mindig jó állapotban kell tartani, hiszen ez köt össze minket, a határon túli és az anyaországi magyar nemzetrészeket. 90 esztendővel ezelőtt, egy erős sodrású, könnytől és szenvedéstől zavaros folyó ékelődött közénk, és ennek a neve Trianon volt, amin alig-alig volt gázló, híd meg egyáltalán nem.

90 év után végre újra felépült a híd és szabadon ölelhetjük meg egymást, mi Vámos települések lakói. Megjöttünk mi is Vámosatyáról, mert azt gondoljuk, hogy nem számít, hogy hol élünk, Vámosatyán vagy Vámosgálfalván kérve településünkre ISTEN ÁLDÁSÁT. De ezzel még nem értünk utunk végére, mert csak akkor élhetünk barátságban, szeretetben, önzetlenségben és reménységgel, ha a Kárpát medencében hosszú évszázadok óta együtt élő különböző ajkú népek is egymásra találnak, és ökölbe szorított kezeik és kezeink ölelésre tárulnak majd és legközelebb 1 év múlva hasonló találkozón, vehetünk részt. Íme, megfizetjük a vámot a mi kicsi falunkban vert tallérral, amit Büdy Mihály Bereg vármegye egykori főispánjáról neveztünk el, és amit önzetlenül, szeretettel, barátsággal és reménységgel számolunk le a vámszedő tiszt asztalára, és kérjük a Tiszt Urat, hogy a Büdy tallérainkat juttassa el Vámosgálfalva vezetőinek, amelynek értéke 1 heti itt tartózkodásunkat is fedezi.

Hoztunk ráadást is, otthonaink ízét és illatát. Íme, mindez a vám árút tartalmazó kosárban rejtezik. Fogyasszák egészséggel, műsorainkat pedig, fogadják szeretettel, küldöttségünket barátsággal.

KÉREM, HOGY ENGEDJENEK BELJEBB A KATONÁK, HOGY A VÁMOS TELEPÜLÉSEK IV. NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓJÁN RÉSZT VEHESSÜNK

Szász József
polgármester
Utolsó frissités ( 2010. június 09. szerda 21:31 )
 
Vámos Települések IV. Nemzetközi Találkozója
2010. június 02. szerda 00:00
2010 június 4-6, Vámosgálfalva  (Erdély, Románia)
plakat_300i.jpg
Utolsó frissités ( 2010. június 02. szerda 20:26 )
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 6 - 10 / 96

Ma 2010. szeptember 07. kedd, Regina napja van.

Insight Tours
webdesign.160x61.gif
marosy-banner150x54.png
http://www.hitelexpress.hu

Szavazások

Tetszik Önnek a szövetség honlapja?
 

Hírszolgáltatás

Free Joomla Templates
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint