JSN ImageShow - Joomla 1.5 extension (component, module) by JoomlaShine.com
Google PageRank

Partnereink


 nagymama.hu

Hírszolgáltatás

Kezdőlap arrow Kezdőlap arrow Hírek arrow Friss hírek arrow NAV tábor Vámosoroszi
Hirdetés
NAV tábor Vámosoroszi PDF Nyomtatás E-mail
2018. augusztus 06. hétfő 14:43

Nav tábor
2018. Június 18.-23.-ig
2018. Július 2.-7.-ig

2018-ban már hatodik éve volt rá lehetőségünk, hogy a NAV dolgozóinak gyermekit egyhetes Ökotáborunkban láthassuk vendégül. Nagyon örültünk annak, hogy vannak olyan gyermekek akik már többször ellátogattak hozzánk, Ők igazi visszatérők. Mint minden évben idén is az volt a legfőbb feladatunk, hogy programjainkkal a hozzánk érkező gyerekeket megismertessük a szatmári tájegységünkre vonatkozó látványosságokkal, szokásokkal, ételekkel. Szerettük volna, hogy olyan élményekkel gazdagodjanak, amelyre felnőttként is szívesen emlékeznek majd vissza. Sajnos az időjárás idén mind két tábor alatt  közbe szólt, ezért a tervezett programokon változtatnunk kellett. Ennek ellenére mindent megtettünk, azért hogy a közös kirándulásokat, fürdőzéseket a gondtalan jókedv és a vidám hangulat jellemezze. A táboroztatás megvalósításában, gondtalan lebonyolításában szervezésében jelentős szerepet töltött be  Bócsi Kitti  valamint  a helyi fiatalok és az Idősek Klubjának dolgozói.

1.nap Hétfő

A délelőtt és délben érkező gyerekeket a helyi művelődési házban fogadtuk. Ide pakolhatták le bőröndjeiket, utazótáskáikat. Miután minden gyerek megérkezett a közös ebéd elfogyasztása után, csomagjaikat átpakolták a helyi buszba és elutaztak a szálláshelyükre, amely Penyigén a Horgásztanyán volt található, itt az összkomfortos faházakban helyezkedhettek el.
Miután kicsomagoltak és pihentek vissza tértek településünkre. Lovasfogattal tettek kört településünkön, majd ellátogattak az Erdőhát Zrt. által működtetett tehenészeti telepre, ahol bocit simogathattak valamint ihattak a frissen fejt tejből is. Nap záró pontja a közös szalonnasütés volt, amit nagyon élveztek a gyerekek. Saját maguk készíthették el vacsorájukat. Vacsora elfogyasztása után visszatértek a szálláshelyükre.

2. nap Kedd
Miután megérkeztek 8 óra körül a gyerekek a közös reggeli elfogyasztása után nem sokkal útnak indultak. A tervezett úti cél Nagygéc volt. Itt megnézhették  a megmaradás templomát, magyarság házát ,felmászhattak a kilátóba valamint kipróbálhatták a megyénk egyetlen 5D-s moziját is. Ebéd elfogyasztása után a Nagy-bukóhoz látogattak el valamint megnézhették a Petőfi fát. Ezután a délután fürdőzéssel folytatódott. A vacsora elfogyasztása után vissza mentek a szálláshelyükre.

3.nap Szerda
Reggeli elfogyasztása után útnak indultak a gyerekek a kísérőkkel a már várt evező túrára Túristvándiba, ahol az öreg Túron evezhettek. Ebédre a helyi idősek klubjának dolgozói által helyi kemencében sült kenyérlángost kaptak a gyerekek és a kísérők is. Ebéd elfogyasztása után a délután további részét Tivadaron a szabad strandon töltötték el, majd a vacsora elfogyasztása után, a gyerekek visszatértek a szállásukra.

4.nap Csütörtök
8 és 9 óra között érkeztek meg a gyerekek megreggeliztek, és ismét útnak indultak a  kísérőikkel. Úti cél ezúttal Géberjén volt, ahol a holt Szamos folyó mentén egy tanösvényen áthaladva megnézhették a Ogre tanyát ahol találkozhattak Shrek és Fiona élethű másaival valamint az útvégén elérkeztek a dzsungelgyümölcsösbe, ahol a szatmári tájhoz illő,  és a térségre jellemző gyümölcsfákból (meggy, sárgabarack, alma, szilva) cserjékből (málna, ribizli) csemegézhettek. Ebéd elfogyasztása után ismét fürdőzés volt a program innen már nem jöttek vissza településünkre. A vacsorát a  horgásztanyán közösen készítették el,bográcsoztak.

5.nap Péntek
Miután megreggeliztek, az előző napokhoz hasonlóan ismét útnak indultak. A cél Vámosatya volt, mivel testvértelepülésünk és minden évben ellátogatunk idén sem szerettük volna kihagyni. A gyerekek megtekinthették a Büdy család emlékszobáját, a vámtörténeti kiállítást, a hagyományőrző kiállítást, a köcsögkiállítást. Kipróbálhatták az érmeverést is amihez lelkesen fogtak neki. Miután délben visszaértek, és a gyerekek elfogyasztották az ebédet délutáni programként lovaglást és az íjászkodást próbálhatták ki a gyerekek. Az időjárás az esti programunkba sajnos beleszólt, így a nagyon várt holdfénytúra elmaradt.

6.nap Szombat.
Kicsit tovább alhattak a gyerekek. A csomagok összepakolása után elhagyták a szállásukat és megérkeztek településünkre. Reggeli után szabadidejüket pingpongozással beszélgetéssel töltötték el. Közös ebéd elfogyasztása után pedig haza indultak.
 
2018.Július 2.-7.-ig
1.nap Hétfő
A délelőtt és délben érkező gyerekeket a helyi művelődési házban fogadtuk. Ide pakolhatták le bőröndjeiket, utazótáskáikat. Miután minden gyerek megérkezett a közös ebéd elfogyasztása után, csomagjaikat átpakolták a helyi buszba és elutaztak a szálláshelyükre, amely Penyigén a Horgásztanyán volt található, itt az összkomfortos faházakban helyezkedhettek el. Miután kicsomagoltak és pihentek vissza tértek településünkre. Lovasfogattal tettek kört településünkön, majd ellátogattak az Erdőhát Zrt. által működtetett tehenészeti telepre, ahol bocit simogathattak valamint ihattak a frissen fejt tejből is. A napot közös szalonnasütéssel zártuk. A vacsora elfogyasztása után visszatértek a szálláshelyükre.

2.nap Kedd
Miután megérkeztek a gyerekek és megreggeliztek útnak indultak a kísérőikkel. A program első állomása Géberjén volt, ahol a holt Szamos folyó mentén kialakított kanyargós tanösvényen végighaladva eljuthattak az Ogre tanyára ahol Shrekken és Fionán kívül a mese több szereplőivel is találkozhattak. A sétát folytatva a „mocsárból” kiszabadulva eljuthattak az dzsungelgyümölcsösbe, ahol a szatmári tájegységünkre jellemző gyümölcsöket kóstolhatták meg.( meggy, ribizli, málna, sárgabarack)
Ezután kipróbálhatták az élő csocsót is. Délután miután megebédeltek, a fürdőzésé volt a főszerep. Túristvándiban a merítőnél foglalhatták el a fürdőzésre kialakított biztonságos partszakaszt.

3.nap Szerda
Reggeli elfogyasztása újabb program várta a  gyerekeket. Az öreg Túron való evezés minden évben talán a hét legjobban várt része. Ez idén sem maradhatott el. Ilyenkor a a gyerekek egy rövid  folyó szakaszon evezhetnek.  Mint minden tábor esetében az ebéd most is, az idősek klubjának dolgozói által kemencében sütött kenyérlángos volt. Ebéd után a strandolásé volt a főszerep.

4. nap Csütörtök
Reggel 8 óra után volt a reggeli és miután megreggeliztek, újabb utat vettek célba kísérőikkel. Az úti cél Vámosatya volt, mivel testvértelepülésünk és minden évben ellátogatunk idén sem szerettük volna kihagyni. A gyerekek megtekinthették a Büdy család emlékszobáját, a vámtörténeti kiállítást, a hagyományőrző kiállítást, a köcsögkiállítást. Kipróbálhatták az érmeverést is amihez lelkesen fogtak neki. Mindezek után pedig ellátogattak a helyi könyvtárba is. Délutáni program a strandolás volt, amelyet már nagyon vártak.

5 .nap Péntek
Reggeli elfogyasztása után Nagygéc meglátogatása volt a program újabb pontja. Itt a gyerekek megnézhették a megmaradás templomát, a magyarság házát valamint a Makovecz stílusú kilátótornyot, amelyre fel is mászhattak. Ezután a megyénkben egyedüli 5 D-s mozit is kipróbálhatták. Ebéd után a fürdőzésé volt a főszerep. Egy közös fagyizás után elfoglalták a fürdőzésre kialakított partszakaszt. Vacsora előtt pedig lovaglásra is volt lehetőség. Sajnos az időjárás közbe szólt az esti programnak így a Holdfénytúra elmaradt.

6. nap Szombat
Reggel a táborbontást követően, mindenki összecsomagolt. Szállásuk elhagyása után reggelivel várták a gyermekeket, ezután a délelőtt nagy részében zenehallgatással, pingpongozással, beszélgetéssel, biciklizéssel töltötték az idejüket. Ebéd elfogyasztása után mindenki bepakolta a csomagjait a buszba, amellyel hétfőn délelőtt érkeztek, majd nem sokkal később elindultak hazafelé. Emlékekkel, gazdag két hetet tudhatunk magunk mögött. Nagyon örülünk annak, hogy vannak olyan gyermekek (többen) akik amióta táboroztatunk egyetlen egy tábort sem hagytak ki. Köszönjük a szülők bizalmát! Reméljük idén is pozitív visszajelzést kapunk, csak úgy  mint az eddigi évek folyamán. A tervezett program ugyan mindkét tábor esetében változott, de ennek ellenére mind két hét zökkenőmentesen zajlott.

A kapcsolódó képgaléria ide kattinva érhető el >>

Utolsó frissités ( 2018. augusztus 06. hétfő 14:47 )
 
< Előző   Következő >
EnglishFrenchGermanItalianPortugueseRussianSpanish
Insight Tours
Free Joomla Templates
IT-Nav Hungary Kft. | "Az elsők közé navigáljuk!"