JSN ImageShow - Joomla 1.5 extension (component, module) by JoomlaShine.com

Partnereink

www.vam.hu
 
 nagymama.hu
Kezdőlap
Hirdetés
Aranyat hoztunk! PDF Nyomtatás E-mail
2009. október 13. kedd 16:44
Hónapok óta folyamatosan leveleztem a Világhálón a találkozó vezetőjével, Szabóné Márkus Zsuzsannával,hogy időben minden információval rendelkezzünk mindketten.

Mivel az első Vámostalálkozó óta barátságban is vagyunk, ezért személyesebb, egyre szorosabb a kapcsolat a vámosgyörki Zöngék Énekegyüttessel, Szedmák Szilvivel,Tóthné Kovács Marikával. Az ő önkéntes, baráti kedvességük csodálatra méltó. Előzetesen városnéző programot ajánlott Zsuzsi, saját készítésű sütivel várt
Szilvi. A szállásnál felmerülő akadályt Marika rövid idő alatt elhárította. A verseny előtti nap érkeztünk az idén is, hogy pihenten, jól felkészülve lépjünk színpadra.
sp_a0698_resize.jpg
Vámot is vittünk, Sári Lajos polgármesterünk 80 l borát, amivel a rendezvényhez hozzájárult. A péntek esti vacsoránál megismerkedhettünk az alsópáhokiakkal és a helyi népdalkör képviselőivel. A remek hangulatú éneklésbe, táncba még a konyhások is bekapcsolódtak. Ők is egy igazi, jó csapat. Nagyon finomat főztek, ez úton is köszönjük nekik!
Eközben másnapra már pakoltak a férfiak és fiúk, előkészítve az ebédlőbe az asztalokat és a padokat. A mulatság után a szállásra utaztunk. Tavaly is itt aludtunk. Kényelmes, kellemes hely, mindenünk megvolt. Szilvi vasalódeszkáján még vasaltunk, beszélgettünk.
Reggel senkit nem kellett ébreszteni, már fent volt, amikor odaértem a mézes pálinkával. Bepakoltunk a buszba, átadtuk a házak kulcsait, megköszöntük a vendéglátást és indultunk a tett helyszínére. Nagy volt a sürgés-forgás.
Az érkező csoportokat regisztrálták, mindenki 1-1 kísérőt kapott. Az iskola 1-1 tantermében reggeliztünk, próbálhattunk.
A tornacsarnokban a verseny a kórusvezetők bevonulásával kezdődött. Szép hagyomány lett,hogy kézen fogva mentünk fel a színpadra és valamennyien együtt énekeltük el az Isten áldja meg a magyart c. népéneket, majd a magyar Himnuszt. Megható volt a színpadról nézni az éneklő tömeget. Megélhettük ezzel is az együvé tartozásunkat.
A szép köszöntők után kezdődött a verseny.
Kicsit izgatottan bár, de minden csoport a tőle telhető legjobbat nyújtotta. Több csoport túllépte a max. 10 perces műsoridőt. Mi ezt azért nem tesszük, mert tiszteletben tartjuk a szervezők kérését és a többi csoportot ezzel is.
Már vártuk az ismerős, nagyszerű kórusok szereplését. Együtt örültünk egymás sikereinek.
A műsor után 2 turnusban ebédeltek a csoportok. A kórusvezetőknek lehetőségük volt beszélgetésre,tapasztalatcserére a közös ebédnél. Nagyon hasznos volt, köszönjük!
15 óráig, az eredményhirdetésig ismerkedhettek egymással a csoportok, sétálhattak a faluban. Majd ismét megtelt a tornacsarnok és izgatottan vártuk, mikor mondják a nevünket.
Arany, arany! Meghatottan, könnyekkel küszködve vettem át az oklevelet. (A3-as méret helyett jobb lenne a jövőben A 4-es méret, mert a többi oklevelünk is ekkora és alig fog elférni majd a próbatermünk falán.) Büszke vagyok rájuk, mert sokat dolgoztunk érte. A műsorfüzetbe feljegyeztem ki milyen helyezést, díjat kapott.
Örültünk egymás sikerének.
A két gyermekkórus "aranyat ér". Ők vannak a legnehezebb helyzetben, mert kevesebb az alkalmuk próbálni, mégis csodaszépen énekeltek. A díjkiosztás után a kórusvezetőknek volt alkalmuk a zsűri elnökétől meghallgatni a szakmai véleményt. Ez nagyon hasznos a további fejlődéshez.
(Az eredményhirdetésre elég lett volna 1 órát hagyni, max. 1,5-t) 17 órakor folytatódott a program a Mindenszentek Templomban, amin mi már sajnos nem tudtunk ott maradni, mert már fáradt volt a csapat és hosszú út várt ránk Nemesvámosig. Nagyon köszönjük a baráti vendéglátást! Gratulálunk a szervezőknek, köszönjük mindenkinek a munkáját, aki bármivel is hozzájárult a rendezvény sikeréhez!
Igazi csapatmunka, jó rendezvény volt!
Jövőre Veletek ugyanitt!

Sok szeretettel:
Halmosiné Venesz Zsuzsanna, a nemesvámosi Borostyán Népdalkör vezetője
 
< Előző   Következő >

Ma 2012. február 04. szombat, Ráhel és Csenge napja van.

EnglishFrenchGermanItalianPortugueseRussianSpanish
Insight Tours
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok Eger Zumba Forrás. Zumba Magyarországon, központunkban Egerben, Zumba fitness oktatók és események országosan. Eger állás, állás Egerben, Eger munka

Szavazások

Tetszik Önnek a szövetség honlapja?
 

Hírszolgáltatás

Free Joomla Templates
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint