| Kedvcsináló tanulmányút Ausztriába Starnwörtbe és Siendorfba |
|
|
|
| 2010. február 22. hétfő 08:40 | |
|
A Riebenbauer megújuló energiák mérnöki irodája meghívására február 18.-án sikeres tanulmányúton vettünk részt .A fél 10-es találkozás mindenki komolyan vette és a mosonmagyaróvári MOL benzinkútnál időben találkoztunk az 5 magyar és egy szlovák testvértelepülésünk küldöttségeivel.
Az újratalálkozás örömét egy kis melegítővel ünnepeltük meg, már akik megtehették azt. Indulás előtt Garai Zsolt a mérnökiroda szervezője köszöntötte a társaságot és ismertette a nap programját .Majd kocsikra szálltunk és a két mikrobuszból ás három személygépkocsiból álló konvojuk útnak indult Ausztria felé. ![]() Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy 40 km / órás sebességgel átrobogjunk az országhatáron, de hát ez már az Unió. Kicsit tartottam a konvoj együtt tartásától, mert Bécsen kellett keresztül mennünk .Tökéletesen sikerült az együtt maradás és az A22-es autópálya első benzinkútjánál még meg is álltunk, ahol a vámoscsaládiak vártak ránk. Ők is igyekeztek, hogy biztosan találkozzunk . A tervezett találkozási időpont előtt jóval korábban érkeztek..11 órakor a teljessé vált küldöttségünk 36 érdeklődővel és a minket vezető 4 vezetővel teljessé vált és útnak indultunk Starnwörthbe. Kis késéssel megérkeztünk. A távolról semmilyen különlegességet nem mutató magasított csűröket láttunk, melyen belül sok érdekes dolgot láthattunk. Vezetőnk bemutatta a három falut fűtési és használati melegvízzel ellátó fűtőművet, mely 1994 óta működik és az elmúlt évben újították fel és nagyobb teljesítméínyű kazánokat építettek be, másrész magasították a bálabefogadó csűrt, hogy több tüzelőanyagot tudjanak tárolni. Láthattuk a szalmabálázó berendezést, mellyel a speciálisan a kazán méretének megfelelő bálákat állítanak elő, majd azokat beszállítják a csűrbe és raktározzák a felhasználásig . A téli tüzelő biztosítására a gabonatermelő gazdákkal szerződik a távfűtő szövetkezet és a szalmáért ellenértéket kapnak, vagyis fizetséget, másrészt az elégetett szalmák hamuját visszakapják, hiszen ez kiváló trágya. A földre kiszórva természetes úton biztosítják az ásványi anyagvisszapótlást, így nincs szükség kémiai műtrágyára. A 3 q-ás bálák mozgatása gépi erővel történik . A kazán táplálása, pedig egy darupályán mozgó három ágú villával történik, amelyik pontosan behelyezi a bálát abba a csúszkába, ahonnan szakaszosan több kamrán keresztül a bálát darabolva kerül be az égéstérbe a szalma. A magas hőmérséklektű tűz a hő átadó közeget a vizet melegíti és 80 0C-os előremenő vizet produkál. A visszatérő víz hőfoka 700 C körül van. Ottlétünkkor 750C volt.
A Három kisebb települést ellátó táv hőszolgáltató mű 290 fogyasztót lát el., ebben egyéni és közösségi,valamint önkormányzati fogyasztó is. A fűtőmű állandó felügyelettel rendelkezik, azonban nincs szükség állandóan jelen lévő személyzetre. A fűtómű jelentősége abban áll, hogy a három település megszervezte saját fűtését és meleg víz szolgáltatását maguk által előállított egyébként nagy mennyiségben fölöslegessé váló és újratermelődő szalmából. Ennek a fűtés számára szükséges begyűjtését és bálásításához egy saját technológiát épített ki, mely külön bevételt jelent a gazdáknak. A folyamatos működtetéshez egy ember elég. Probléma esetén azonnal be tudnak avatkozni a háttérként megszervezett szervízhálózatukkal. Nagyon érdekes és gondolatébresztő üzemlátogatás után az ellátot egyik kis település éttermébe mentünk. Stetteldorf am Wagram, szinte egy utcás település, melynek a falu szélén ,vagy végén gyönyörűen berendezett éttermet találtunk, szinte a semmiből előkerülve. Mint kiderült ez a borúton található hajriger, ahol nem tartanak sört, hanem a gazdák saját boraikat kínálják kedves vendégeiknek. Mikor kiderült, hogy mi inkább sört szeretnénk inni, 5 percen belül a jó minőségű oszrták palackozott sör volt az asztalokon. A bőséges ebéd után vezetőink az étteremben tájékoztatást adtak a településeinken megvalósítható megújuló energia forrásokat felhasználó beruházásokról. Ezek mindenki számára elérhetőek és itt megadom a tervezők és a pályázatírók elérhetőségeit, hiszen akik nem voltak velünk azok is személyes konzultációkon beszélhetik át saját településükre szabott ajánlataikat. A tervező iroda : LEO Riebenbauer GMBH 2040 Budaőrs Vasvári Pál u 16/b Garai Zsolt projektmenedzsment +3620 3870126 Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. A pályázatíró: INFINITY Budapest 1036 Lajos u. 48-66 D/2 Flaisz Ágoston ügyvezető igazgató +3670310 9347 Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. A Pályázatíró Flaisz Ágoston nagyon sokféle pályázatról tartott rövid bemutatót, melyet személyes találkozókon minden település saját arculatára tud alkalmazni. A tájékoztatás után Sierndorfba mentünk néhány kilométerre az étteremtől és egy másik csodát láthattunk. Egy közönsége lakóház udvarára mentünk , mely az iskola és az óvoda mellett van. Az egyébként mezőgazdasági vállalkozó rövid tájékoztatást adott a falu közösségi fűtőműjéről, mely a melléképületben található . Mellette egy nyitott csűr, ahol fel volt halmozva az a biomassza, melyet a határban kitermelt surjákból, gallyakból a zöldhulladékból és kivágott fákból daráltak össze. Tehát a településen és annak határában képződő fölösleges növényi hulladékokat használják megújuló formában a közösség létesítmények fűtésére. Az év folyamán rendszeresen egy brigád kivágja, összegyűjti, majd le darálja az egyébként gaz számba menő hulladékot, beszállítják a fűtőmű udvarába és ott bekerül a csűrbe. A fűtési szezonban beindítják a működést, mely szintén teljesen automatikus. A csűr padlózatán kanalak forognak körbe és szállítják az égetni való anyagot a zártrendszerű csigához,majd egy ferde pályán különböző visszaégést gátló cellákon keresztül az égéstér tetejére kerül és estében begyulladva elég. A hő közvetítő szintén a víz, melyet egy puffer tartályba gyűjtenek, ahonnan a felhasználási helyre kelül a meleg víz. Ez a megoldás szinte mindenkinek megnyerte tetszését és valójában ennek alkalmazásával kis helyen több nyereség érhető el. Látogatásunk végén a házigazdák egy meglepetéssel szolgálta. Hagymás zsíros kenyérrel és saját borral kínáltak bennünket. A nemrég elfogyasztott ebéd után azonban nem tudtunk olyan sokat enni a finomságból, de nagyon jól esett a figyelmesség. Megköszöntük a bemutatót és a túravezetést és egy rövid bevásárlás után, amit a közeli Billa áruházban megejtettünk haza indultunk. A sikeres bécsi átkelés után már ismét Magyarországon Mosonmagyaróváron a reggeli találkozópontunknál, csak az autópálya másik oldalán búcsúztunk el egymástól, remélve, hogy kirándulásunk egy olyan gondolatot vetett el bennünk, ami hamarosan ki fog kelni és termését hosszú időn keresztül élvezhetjük. Hám László ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
|
| Utolsó frissités ( 2010. február 22. hétfő 08:46 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|