|
Munkaebéddel egybekötött közgyűlés |
|
|
|
|
2008. április 25. péntek 16:51 |
 A Vámos Települések Szövetségének vezetőit és tagjait munkaebéddel egybekötött beszélgetésre invitálta Dr. Nagy János tábornok úr a VPOP Országos parancsnoka. Az eseményen jelen volt Dr. Balaska Andrea alezredes, a VPOP Országos Parancsnok Hivatalának vezetője és Sípos Jenő sajtószóvivő, Bók Mihály főtitkár és Hám László elnök is. A Pénzügyőr klubban felszolgált finom ebéd fogyasztása közben a városvezetők feltették a legutóbbi találkozás óta felvetődött kérdéseiket, köszönetet mondtak a számítógépekért, amelyeket az év elején, lakosságszám arányában kaptak meg a települések a VPOP-tól. Szó volt a határon túli vámos településekkel való kapcsolatfelvétel módjáról és lehetőségeiről, valamint a tábornok úr ismertette azokat a lehetőségeket, amelyekkel a szervezet segíteni tudja a „vámos” család tagjait. Szó esett a Regionális Parancsnokságokkal való kapcsolatfelvételről is a kötetlen beszélgetés során.
Ebéd után közgyűlés  A folytatásban közgyűlést tartott a szövetség, amelynek első napirendi pontja szomorú eseményhez kötődik. Hám László elnök úr bejelentette, hogy a közelmúltban elhunyt, Vámosszabadi alpolgármestere, Mezőfi István úr, aki eddig képviselte a települést. Néma főhajtással emlékeztek a résztvevők az elhunytra. A települést a továbbiakban Réti Csaba polgármester fogja képviselni a szövetségben. Egyik fő napirendi pont volt a Nemesvámoson augusztus 1-2-3.-án megrendezésre kerülő országos találkozó. Valamennyi település örömmel vesz részt a programon, azonban a nagy távolság és az igen magas szállásköltség miatt "fő a feje" a polgármester hölgyeknek, uraknak. Sári Lajos a rendező település polgármestere Európai Uniós pályázat sikerében bízik, amelyet a program megrendezéséhez nyújtottak be.  Beszámoló hangzott el a "Ki tud többet a Vámos településekről?" vetélkedő szervezéséről. Valamennyi magyarországi vámos település - Vámosmikola is, aki nem tagja a szövetségnek - iskolája részt vesz a május 30.-án, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn. A győztes csapatot ( 3 fő) a VPOP, mátrafüredi üdülőjében nyaraltatja július 13-20-ig, míg a második helyezett csapatot Nemesvámos önkormányzata hívta meg táborozásra. Ménes Andrea Vámospércs polgármestere a harmadik helyezetteket invitálta a legkisebb hajdúvárosba a nyár folyamán. A 100 kérdésből álló tesztlapok elküldési határideje (Varga Gyula részére) május 10.-ére módosult! A vetélkedő további részleteiről a helyi szervezők (kontaktszemélyek) értesítést és részletes forgatókönyvet fognak kapni Hám László elnök úr Dr.Balaska Andrea részére és a települések vezetőinek is átadta a Vámos Települések Szövetségének nemrégiben elkészült zászlaját, asztali és lobogó változatban is. A következő találkozás május 30.-a, - ezzel a bejelentéssel zárta be Hám László a szövetség elnöke a közgyűlést, amelyről részletes jegyzőkönyv készült. Fotók és szöveg: Sz.Vrancsik Éva |
|
Utolsó frissités ( 2008. április 25. péntek 17:10 )
|