Felsővámos, 2026. április 24.
Kiemelkedő megtiszteltetés és egyben őszinte öröm volt számunkra, hogy 2026. április 24-én Felsővámos települése adhatott otthont a Vámos Települések Szövetsége polgármestereinek találkozójának. Az esemény alkalmával tisztelettel és nagy megbecsüléssel köszöntöttük vendégeinket, köztük Bók Mihály főtitkárt, valamint Hám Lászlót, a szövetség elnökét.
A rendezvényen Magyarországról Vámoscsalád, Vámosújfalu, Vámospércs, Vámosgyörk és Somogyvámos, míg Szlovákiából Mýto pod Ďumbierom, valamint Nagybalog (Velký Blh) települések képviselői vettek részt. A jelenlévő polgármesterek és kísérőik méltó módon képviselték közösségeiket, hozzájárulva az esemény ünnepélyes légköréhez.
A vendégek fogadására a délelőtti órákban került sor a helyi kultúrházban, ahol Almási Ernő polgármester úr köszöntötte a résztvevőket. A közös reggelit követően tartalmas eszmecsere zajlott a szövetség aktuális tevékenységeiről és jövőbeni terveiről. Ezt követően településünk értékeinek és nevezetességeinek bemutatása vette kezdetét.
A program első állomásaként a helyi tűzoltószervezet által 2024-ben, fennállásának századik évfordulója alkalmából felújított tűzoltó szekeret tekinthették meg a vendégek. Innen a kálváriához vezetett utunk, ahol egy több mint 250 éves tölgyfa impozáns lombkoronája alatt gyönyörködhettünk a természet nyugalmában és szépségében.
A séta a települési park megtekintésével folytatódott, majd különösen megható pillanatokat szereztek a helyi magyar tannyelvű óvoda kis növendékei, akik szeretetteljes műsorral kedveskedtek a küldöttség tagjainak. Ezt követően a Nepomuki Szent János tiszteletére emelt római katolikus templom bemutatása következett, ahol a polgármester úr részletesen ismertette az épület történetét és jelentőségét.
A látogatás során bemutatásra került a faluház is, amely a községi hivatalnak ad otthont. A település vezetése büszkén mutatta be a közelmúltban, pályázati forrásból beszerzett új traktort és a hozzá tartozó eszközparkot, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a község fenntartásához és folyamatos szépítéséhez.
A program részeként a vendégek tiszteletüket tették a helyi temetőben nyugvó Nagy Pál, Felsővámos díszpolgárának sírjánál. A település szülötteként külföldön élve is hű maradt gyökereihez: könyveivel és nagylelkű támogatásaival maradandó értéket teremtett, különösen az oktatás területén.
A nap folyamán ellátogattunk a település határában húzódó Tőkési ághoz is, amely természeti adottságaival és idilli környezetével a helyi közösség egyik becses értéke. A vendégek számára különleges élményt jelentett a bősi vízierőmű megtekintése, amely monumentális méreteivel és műszaki jelentőségével egyaránt lenyűgöző.
A rendezvény méltó lezárásaként a küldöttség a szomszédos Nádszeg községben, a Kis-Duna partján található Móló étteremben közös ebéden vett részt.
