Újra együtt a vámos települések!
A Vámos Települések Szövetségének tagjai ismét találkoztak a 2011. szeptember 30.- október 1. között megrendezésre került III. Virág János Énekkari Találkozó és Verseny alkalmával. A találkozót Vámosgyörkön rendeztük meg, és ebben az évben vers- és mesemondó versennyel is bővítettük az egyébként is nagyszabású rendezvényt. (Utóbbiról Veresné Benei Krisztina cikkében részletesen...
I. Vers és Mesemondó verseny
A Virág János énekkari találkozók történetében, idén először került megrendezésre az I. Vámos Települések közötti Vers- és Mesemondó verseny, amelyen 9 település képviselői mutatták be irodalom szeretetüket. A versenyzők a 3 tagú zsűri előtt szerepeltek, produkcióikat a Szent István Rádió rögzítette. A zsűri elnöke: Dr. Lisztóczky László irodalom-történész, nyugalmazott főiskolai...
Meghívó a 3. Virág János Énekkari Találkozóra és Versenyre
A Vámos Települések Szövetsége 2011 október 1-én rendezi meg a 3. Virág János énekkari találkozót és versenyt, valamint 1. alkalommal hívja a településeinken élő vers és mesemondókat, melyre Tisztelettel meghívjuk Önt és kísérőjét. Program Szeptember 30.: 18.00 az érkező vendégek fogadása a közösségi házban vacsora, Kamaszkák tánccsoport műsora, táncház Október...
Az együttműködés folytatódik
A Nemzeti Adó és Vámhivatal és a Vámos Települések Szövetségének megállapodása alapján régi hagyományként idén is megerősítette együttműködési szándékát a Közép –Magyarországi Vám – és Pénzügyőri Regionális Főigazgatóság és VÁMOSMIKOLA Önkormányzata. Az együttműködés célja a közös rendezvények és programok szervezése az oktatás,a művészet,a kultúra,az idegenforgalom és a sport területén. A...
Somogyország Kincse
2011.augusztus 27.-én ünnepi közgyűlésre kaptak meghívót a somogyvámos önkormányzat képviselői, a NAV Dél- dunántúli Regionális Vám – és Pénzügyőri Főigazgatósága, a NAV Somogy megyei igazgatósága, a Vámos Települések Szövetsége elnöksége, a Somogy Megye Közgyülése, valamint a településről meghívott vendégek. Az ünnepi közgyűlés első napirendi pontja: Somogy Megye Közgyűlésének elnöke a...
XII. Falunap Felsővámosban (Szlovákia)
A felvidéki Felsővámos község önkormányzata 2011. augusztus 13-án, szombaton falunapot tartott . Az egynapos rendezvény reggel 9,00 órakor kezdődött, és másnap hajnali 4,00 órakor fejeződött be. Az egész rendezvény az őseink iránti tisztelet jegyében zajlott. Az egynapos falunapot mindvégig áthatotta a múlt és a jelen összefonódása. Felsővámos önkormányzata és a ...
Vámosok vámosért
Nemesvámos (nfb) – Együttműködési megállapodást írt alá nemrégiben Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága a település vezetésével: több területen is együttműködnek a jövőben. Az ünnepélyes aktusra a legutóbbi falunapon került sor. A vámhatóság és a település között a kapcsolat nem új keletű: Nemesvámos a Vámos Települések...
IX. Ipoly-nap
Ipolyság város (Szlovákia), a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre (Ipolyság) és a szobi Börzsöny Múzeum Baráti Köre 2011. augusztus 13-án immár kilencedik alkalommal invitálta a folyó menti határvidéken élőket az Ipoly-napra. A városháza színháztermében délelőtt konferencia zajlott, melyen többek között elhangzott dr. Koczó József helytörténész Középkori vámos helyek a...
Falunap Nemesvámoson
A nemesvámosi képviselőtestület és Sövényházi Balázs polgármester úgy gondolta,hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére az idén is megrendezik a hagyományos falunapot. Az elhatározást tett követte,és megindult a hatalmas szervezés. Augusztus 6.-án kellő nyári napsütéssel és kellő résztvevővel indult a vigasság. A rendezvényen, ünnepi képviselő ülés keretén belül került sor a...