Meghívás Múzeumi Látványtár átadására
Tisztelt Érdeklődő! A Vámos Települések Szövetsége által szervezett Vámos Települések III. Országos Találkozójának tiszteletére a Vám- és Pénzügyőrség Atlétikai szakosztályával közösen egy váltófutás kerül megrendezésre. A futás Június 29-én indul és július 4-én ér célba, az útvonal érinti a határon kívüli és a hazai vámos településeket. E figyelemre méltó...
A sajóvámosi gyerekek beszámolója a „Ki tud többet a Vámos településekről?”
A Vámos Települések Szövetsége – a Vám és Pénzügyőrség védnökségével ismét megrendezte a "Ki tud többet a Vámos településekről?" című vetélkedőt 2009. május 23-án, Budapesten. 15 településről érkeztek versenyzők, mindannyian általános iskolás korúak. Örömünkre szolgált,hogy Szlovákiában és Romániában élő gyerekek is beneveztek a vetélkedőre.
„Ki tud többet a vám-os településekről”
Május 23.-án immár második alkalommal rendeztük meg a "Ki tud többet a vám-os településekről" elnevezésű vetélkedőnket. Ezúttal a Vám és Pénzügyőrség kőbányai iskolája adott otthont a három országból érkező 15, 4 fős csapatnak. Ismételten érezhettük azt a gondoskodó szeretetet, amellyel a vám és pénzügyőrség felső vezetése elhalmozott bennünket. A...
Szövetségünk hétköznapjai, mely a tagok ünnepnapjaivá vállnak
A Vámos Települések Szövetségének egyik zászlóshajója Vámosújfalu mutatkozott be a meghivott Észak – magyarországi régió Vámos településeinek /Sajóvámos,Vámosgyörk / a Vám és Pénzügyőrség Észak -Magyarországi Regionális Parancsnokságnak, továbbá a rendvédelmi szervek meghivott vezetőinek. Az összejövetel célja,hogy a résztvevők jobban megismerjék a Szövetség tevékenységét, legismerkedjenek Vámosújfalu múltjával,és jelenével, személyesen győződjenek meg a...
Áldott, békés, boldog Húsvéti Ünnepeket Kívánok Minden „vámosi” családtagunknak.
Áldott, békés, boldog Húsvéti Ünnepeket Kívánok Minden "vámosi" családtagunknak. Hám László
Kedves Barátaim!
E héten hétfőn személyes megbeszélést folytattam a VPOP-én a májusi Szlovákia polgármesteri találkozóval kapcsolatban. Kértem,hogy Dr. Nagy János úr segítsen abban,ha lehet akkor ezen a találkozón már ott lehessen a szlovák és a román vámigazgatás képviselője is. Ígéretet kaptam a közbenjárásra. Kedden Szász Józsi barátunk társaságában bemutatkozó látogatáson vettünk...
Dr. Balaska Andrea ezredes asszony részére
Bók Mihálynak a Vámos Települések Szövetségének Főtitkárára tapasztalatom szerint az a jellemző, hogy az irányába megmutatkozó bizalmat nem kell napról-napra megújítania, sem a VPOP, sem a Vámos Települések Szövetségét alkotó települések részéről. A körülmények teljes ismeretében azt gondolom, hogy Ő nagyon jól tudja közvetítetni a Szövetségünk alapvető célkitűzéseit, feladatait a...
Vámosinduló
Induló letöltése mp3 formátumban. Száll a dal a nyári szélbenA vámosi napsütésben, Fecske viszi hét határon,Át a kerek nagy világon. Azt hogy: Itt vagyunk minden.Aki Vámosról jött, ésVámosra érkezett.Szél szárnyán testvérek most összegyűltünk mind.Szél szárnyán testvérek most együtt örülünk mind. Ki vámosi, mindenki jöhet,Ha boszorkány, ha nagykövet.Nem számít, hisz...