A rendezvényt dr. Balaska Andrea ezredes asszony, a NAV KH Szervezetszabályozási és Titkársági Főosztály főosztályvezetője nyitotta meg, ezt követően Hám László, a VTSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az eseményen 10 kis csapat mérhette össze erejét és tudását ügyességi és szellemi vetélkedőkön keresztül. A verseny vidám hangulatban zajlott, melyet az első versenyszám alatt közreműködő Pénzügyőr Zenekar rajzfilm-slágerekkel alapozott meg. A tavalyi győztestől, Sajóvámostól idén Vámosújfalu vehette át a vándordíjat, hiszen elsőként végeztek a vetélkedőn. A második helyezett Vámosbalog csapata lett, akinek Somogyvámos felajánlott egy különdíjat is: egy hetes üdülést a somogyi településen – ezzel is erősítve a vámos települések közötti kapcsolattartást. A harmadik helyen holtversenyben Sajóvámos és Vámospércs végzett. A vetélkedő végén Nagy József, a NAV KH Dokumentációs Főosztály főosztályvezetője, a Pénzügyőr Sportegyesület ügyvezető elnöke köszönte meg a települések képviselőinek részvételét és adta át a díjakat.
