Évzáró Vámos találkozó az észak- alföldi régióban
2012. december 10-én a NAV Észak- alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság főigazgatójához Polcz Attila pénzügyőr alezredeshez látogattak el a Vámos Települések Szövetségének vezetői és képviselő. A találkozón Hám László a szövetség elnöke és Bók Mihály a szövetség főtitkára bemutatta a Vámos Települések Szövetségének eddigi eredményeit és jövőbeli terveit. A...
Virág János Verseny
Kapcsolódó képgalériánkat erre a hivatkozásra kattintva tekintheti meg >>
Családok családja
Magyar, erdélyi, és – a felvidéki Vámoslucska tiszteletére – szlovák himnusz élőhangi felcsendülésével vette kezdetét október első szombatján Vámosgyörkön, a Vámos Települések Szövetsége által szervezett Virág János negyedik kórus-, és második vers-és mesemondó találkozó és verseny. A rendezvény kezdetét a helyi templom harangjai, illetve a megnyitó során felröptetett galambok vitték,...
Énekkari találkozó és mesemondó verseny
Szövetségünk fennállása óta immáron 4. alkalommal rendezzük meg a Virág János énekkari találkozót és versenyt. A rendezvényünkkel egybekötve szervezzük a 2. vers és mesemondó versenyt. Az újabb örömteli együttlétre hívunk és várunk szeretettel mindenkit! A várva várt találkozásunk időpontja 2012 okt 6. Helyszíne a Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola...
IP ajánlat a Vámos Települések részére
IP ajánlat a Vámos Települések részére – a megtekintéshez kattintson erre a hivatkozásra >>
Meghívó
Kedves rokonok! Szövetségünk fennállása óta immáron 4. alkalommal rendezzük meg a Virág János énekkari találkozót és versenyt! A rendezvényünkkel egybekötve szervezzük a 2.Vers és mesemondó versenyt. Az újabb örömteli együttlétre hívunk és várunk szeretettel mindannyiótokat! A várva várt találkozásunk időpontja 2012 október 6. A részletes műsorról és egyéb fontos tudnivalókról...
Vámosok dunántúli találkozója – Családi fesztivál
Vámoscsalád Község Önkormányzata – Németh Imre polgármesterrel az élen – elhatározta,hogy pályázatot nyújtanak be annak érdekében,hogy a Vámos Települések Szövetségének legkisebb tagjaként megrendezhessenek egy „un” "dunántúli vámos települések" Találkozót, egybekötve egy települési Családi Fesztivállal. Láss csodát! A település pályázatát befogadták, és valóra vált az álom, kezdődhetett a találkozó előkészítése. Megmozdult...
A Vámos települések V. Nemzetközi seregszemléje
Sajóvámos képviselő testülete úgy döntött, hogy házigazdája lesz 2o12.július 13 – 15 között a vámos család nagy ünnepének, a VÁMOS TELEPÜLÉSEK V.NEMZETKÖZI találkozójának. A döntést követően Komjáthy Lajosné polgármester asszony összeállította azt a csapatot akik elkezdték szervezni a találkozót. Nem volt könnyű, hiszen a település nem nyert EU-s pályázatot, tehát...
Vámosok karikáznak át Vámosra
Kerékpártúra indult a Vámos Települések V.Nemzetközi TalálkozójáraVÁMOSÚJFALU.Magyarországon,Erdélyben és a Felvidéken összesen húsz olyan település található, amelynek nevében megtalálható a „vámos” szó. Ezek a települések nem véletlenül kapták a nevüket, hiszen a középkorban valamennyi vámszedőhely volt. 2OO7-ben a hegyaljai Vámosújfaluban döntöttek úgy ezek a települések, hogy megalakítják a Vámos Települések Szövetségét....